50 felett sem áll meg az élet! Vannak olyan sminktippek, amelyeket ebben a korban is lehet, sőt, ajánlott is alkalmazni. Most veletek is megosztjuk őket!
Az első barázdák megjelenésével fontos, hogy folyékony, könnyű textúrájú hidratáló alapozókat válasszunk. Ezek állagukból adódóan nem ülnek bele a ráncokba, így nem emelik ki azokat.
Az ajkak erős színekkel való hangsúlyozását ne vigyük túlzásba! Válasszunk természetes hatású ajakápolót, amelynek színe illeszkedik az ajkunk belsejéhez.
A kevesebb néha több!
50 éves kor felett a szemöldök fakóbb, ritkásabb és a bőr megereszkedése miatt pedig lefelé ívelő lehet. A szemöldököt jó, ha mindig „formában tartjuk”, ám a festést ne vigyük túlzásba, ne próbáljunk meg a 20 éves kori önmagunkra hasonlítani.
Ez talán a dolog legnehezebb része, hiszen az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem viselnétek szemhéjpúdert, ugyanis a szem környéki ráncokba rendkívül könnyen beleülhet. Helyette használjatok bátran szempillaspirált!
Igéző tekintet
50 felett is az a legfontosabb, hogy a bőrünk ápolásával foglalkozzunk elsősorban, kezeljük és hidratáljuk azt. Viszont válasszátok szét a hidratálót és az alapozót: bátran kísérletezzetek, amíg meg nem találjátok azt az alapozót, amely jól fed és tökéletesen illeszkedik a bőrötök színéhez.
50 éves kor felett érvényesül csak igazán “a kevesebb néha több”-elv. Ne halmozzuk a termékeket, hiszen néhány jól megválasztott és minőségi kozmetikummal is gyönyörű hatást tudunk elérni.
Bár a csiganyálka csak nemrég robbant be a köztudatba, a belőle készült csiganyálka krém bőrregeneráló hatása már régóta ismert. Segít az eseti bőrhibák és sötét foltok eltüntetésében, a bőr vízháztartásának helyreállításában és szintentartásában. Rengetegen esküsznek rá, mint különleges szemránckrém, hiszen bőröregedés és ráncok ellen is kiváló.
Csiganyálka a ráncok ellen
A ráncok eltüntetéséhez a természet másik fegyverét, a méhmérget is segítségül hívhatjátok. Méhméreg arckrémünk serkenti a véráramlást és az anyagcserét, így a bőr szövetei több oxigénhez és tápanyaghoz jutnak. Hozzájárul a kollagén és elasztin természetes képződéséhez, így azt mondhatjuk, hogy a botox természetes alternatívájaként is használható.
A méhkaptár titkos fegyvere
A méhméreg arckrém eseti bőrhibák, pattanások esetén már pár használat után is sokszorosára gyorsítja a gyógyulási folyamatot. Rendszeres használata esetén érvényesülhet a hosszú távú, ráncmegelőző és ránctalanító hatás.